2017. december 03. 18:26 - ncseb

DIY : Pong - TV foci egyszerűen

Pong egy, az Atari által kiadott videojáték, amelyet először 1972-ben adtak ki a játéktermekbe. A Pongban az a cél, hogy a labdát a játékban tartsuk. Egy lapáttal kell ütögetni a labdát, és több pontot összegyűjteni, mint az ellenfél. A játékot először egy helyi kocsmában, az Andy Capp's Tavern-ben adták ki, ahol már akkor nagy népszerűségre tett szert. Később, mint minden sikeres videojátékból, a Pongból is rengeteg másolat, úgynevezett klón készült. (forrás : Wikipedia)

pong.jpg

A klasszikus Pong játék licencét nyugatról vásárolta meg a Videoton gyár és kezdte meg a TV játékok gyártását a 80-as évek elején.
A gép lelkét az 1976-ban kifejlesztett technológia adta, ami kiválóan működött a magyar gyártó játékaiban is. Bár a gépben dolgozó chip képes volt 6-7 játék kezelésére is és a színes verziót is tudta, a magyar játékosok megkapták a négy alapjátékot és a fekete-fehér színeket.

A forgalmazás itthon 1982-ben indult el és a zöld változat került a boltok polcaira. 
A játékban a feladat pontosan az volt mint az összes többi Pong stílusú játékban. Az ütőnk segítségével juttassuk az ellenfél oldalára a labdát, lehetőleg úgy, hogy Ő ne tudja azt visszaütni. (forrás : jatekmuzem.blog.hu)

vtpong04.jpg

A klasszikus TV játékot napjainkban viszonylag egyszerűen reprodukálhatjuk,igaz nem a 100%-os játék kínálattal de az élmény amit nyújt annak aki korábban átélte szinte ugyanaz. A képen látható zöld Videoton gyártmány amin az előlapon nyomógombokkal lehetett az ütők méretét állítani, a sebességet és a visszapattanás szögét is változtathattuk. Ezen kívül helyet kapott a gombok között az automata adogató és a nullázó gomb is.
Természetesen a játék hangot is adott ki magából, ami azt jelentette, hogy ezek a labda és a fal, a labda és az ütő érintkezése, valamint pontszerzéskor szólaltak meg. Természetesen ez a funkció kikapcsolható volt a játékban.A játék konzol antenna kábellel csatlakozott a képcsöves televízióhoz,amit normál TV adásként kellett behangolni egy szabad csatornára.

Az itt leírt Arduino változat ettől szegényebb,azonban a játékélményét nagyban visszaadja. Sokat kutakodtam a téma iránt a goggle keresőjével nem sikertelenül mert szerencsémre több projektben megosztják az Arduino-s forráskódot amit mi magunk letölthetünk vagy bemásolhatunk az Arduino szerkesztőjébe amit egy egyszerű arduino lapkára feltöltve kipróbálhatunk. Többet kipróbáltam de nekem valahogy nem adták vissza az eredeti játék élményt,egyik másikban lassan ment a labda vagy az ütő,stb.. míg nem (teljesen véletlenül) akadtam a https://nootropicdesign.com/hackvision/games.html weblapra. Itt több retro játékot lehet találni,igaz saját fejlesztésű panelt ajánlanak hozzá amit a shop-jukból lehet 44$-ért rendelni. A készülékük lelke egy  Atmega328p amit az Arduino lapok is használnak. Letölthető program kínálatukban van Pong (TV-foci) is! Sajnos ez alapból nem működik a mai Arduino IDE környezetben,ezért itt-ott belenyúltam. Módosítottam a kontroller részében,a kezdő képernyőn,a játék pályán (alsó felső szegélyek),a pontok kiírásán és az ütők méretén amik picik voltak alig lehetett vissza ütni a labdát. Ilyen lett a pálya :   

ani_pong2.gif

Ez az Arduino-s változat a TV (akár LCD is) videó bemenetére kapcsolódik,kompozit fekete/fehér videó jelet generál,van hang kimenet is amit az audio bemenetre lehet csatlakoztatni,itt nincs jel illesztés ezért elég hangos lesz a TV-n!  Én egy pici hangszórót tettem a kimenet és a gnd (föld) közé,igaz halkan de elégséges hangerővel pittyeg a játék alatt. 

A játék kezeléséhez egy nyomógomb és 2.db. potméter szükséges,ez utóbbival irányítja a két játékos fel/le az ütőket. Az a nyertes aki több pontot szerez,egy játék menet 9 pontig megy. A nyomógombbal indítható újra a játék.

A szükséges alkatrészek : 1db. Arduino nano  vagy kedvezményesen 3db.

Potméter 2.db. 10Kohm ( akcióban 5 db. 1.db. nyomógomb

Ellenállások 3.db. 470 Ohm 

                    1.db. 4,7 Kohm

RCA csatlakozó 1.db. (ha nincs a tv-n RCA csatlakozó itt találsz Euro_Scart-RCA átalakítót) 

A kapcsolási rajz :

schematic4.jpg

 Az audio-out kimenetre egy smd hangszórót (és a gnd-hez) vagy a tv  RCA hangbemenetét lehet kötni. Tápfeszültségnek egy 9V akku vagy elem elegendő.

 panel01.jpg

A V.1 verzió letöltése innen!  a letöltött .zip fájlt a Program Files/Arduino/Libraries/ mappa alá kell kibontani,a .zip csomagban ezek a mappák találhatóak :

mappa2.jpg

Az arduino  program a Pong_TV_Foci mappában található,feltöltése a korábban említettek alapján itt olvashatóak. A mappák tartalmazzák a szükséges kiegészítőket,ezért mindegyikre szükség van! Tervbe van az eredeti Videoton játékok hasonló átirata,amint elkészül itt teszem közzé. 

Design : A potméterek dobozolásához azt használtam amit találtam,(most kifogtok nevetni). Autó akkumulátorsaru védő kupak akadt a kezembe,ebbe nyomtam bele a potmétert.

poti04.jpg

poti02.jpg

A tekerőgombot félretett spray kupak szolgálja :  

poti05.jpg

A spray kupak pattex (meleg) ragasztóval van rögzítve.

poti01.jpg

Mehet a játék!

ani_pong2.gif

Sok sikert az építéshez és jó játékot kívánok!

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ncseb.blog.hu/api/trackback/id/tr513414991

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jahno 2020.02.13. 23:45:44

Hümmm, teljesen mást kerestem a weben, de nekem ez bejön és tuti meg fogom építeni. Már csak idő kérdése. A fentebb említett Videotonos szoftverrel végül jutottál valamire? Az lenne a nagyon kemény.

ncseb 2020.02.16. 20:25:05

@Jahno: Szia,végül is nem kaptam kölcsön az eredetit,így nem sikerült összehozni..

Vferko 2020.05.20. 14:20:45

Kedves NCSEB!
Én tudok segíteni egy utángyártott pong kölcsönadásával, ha aktuális kérlek jelezz vissza.
Vferko

ncseb 2020.05.24. 21:29:31

@Vferko: Szia,köszönöm szépen a felajánlásod de jelenleg nem aktuális.
süti beállítások módosítása